Hol volt, hol nem volt egy messzi messzi galaxisban, az óperenciás tengeren is túl, állt egy igazi Viktoriánus kastély, ebben a kastélyban élek én. Együtt élek az udvar királyával, aki a tulajdon apám és együtt élek a legédesebb mostohával, akit csak az ördög küldhetett nekünk és itt pipiskedik még az én drága félhúgom is. Persze nem szó szerint fél, csak fél testvérem, közös gyerek apámmal és a szipirtyóval, elnézésed kérem mostohával. Igyekeznek megkeseríteni az életem, de bármit is csinálnak én keserítem az életüket azzal, hogy még jelen vagyok ebben a családban, ezen az udvaron. Tudod a húgom valami eszméletlen sűrgős férj keresésbe kezdett, lassan kezdi sport szerűen űzni, eme hasznos és csodálatos tevékenységét, persze az anyja teljes mértékben támogatja benne, hiszen a vagyon az vagyon, akárhonnan is legyen. Az apám és valami másik nagy király nagyon jó barátok, most ennek a királynak az egyetlen fia fog megnősülni, szegény.. valószínűleg ő lesz a szerencsétlen áldozatuk, előre sajnálom őszintén. Tudod az udvarban én már vénkisasszonynak számítok, ráadásul még fekete báránynak is, mert nem oly kifinomultan teszem közzé bájos mondandóm, mint ők, s nem szólítom  feljebb való mostoha anyámat, Ő Nagyságos asszonynak, mert nem ugráltatom a személyzetet kedvemre és mert nem bánok velük úgy, mint egy utolsó semmire kellőkkel. Igen fekete bárány vagyok, de legalább nem egy szívtelen uralkodó, aki átgázol mindenen és mindenkin. Legalább én bárány vagyok és nem, olyan tehén, mint Ő nagyságossága és a kis milady Léna hercegbékakisasszony.

Most már, hogy tudod, hol lakom és mi is a múltam lényege méltó utódja lettél Viktóriának az előző naplómnak, beléd fogom írni minden búmat, bánatomat, neked fogok panaszkodni mindenről. Én Elisabeth vagyok.. Elisabeth Carter, anyám nevét viselem, ő meghalt. 22 éves vagyok, hosszú szőke hajjal, kék szemmel, harapós nyelvvel és gigantikus szívvel azok felé akik megérdemlik, nagyon tudok szeretni és még jobban utálni valakit. Soha ne akard, hogy megutáljalak napló! Soha!

 

Elisabeth.

 

- Elisabeth hercegnő, kérem az apjának vendégsége érkezett és óhajtaná az ön jelenlétét. - hajolt meg Berta. 

 

- Drága Berta néni, ezerszer mondtam már, hogy szólítson Lisanak és ne hajolgasson, olyan kellemetlen. - csuktam be a naplóm, majd elrejtettem a párnám mélyére. 

 

- Hercegnő, köszönöm a bizalmát, de ön a király lánya az illem pedig ezt diktálja hölgyem.

 

Értetlenül néztem Bertára, ám jelzett, hogy nem egyedül van, vajon ki lehet ez az alattomos sunyi nőszemély.. nehéz lenne kitalálni. 

 

- Rendben Berta, köszönöm, azonnal lemegyek, most pedig távozhat kérem.

 

- Hercegnő, engedelmet. - hajolt meg ismét. 

 

Annyira nem szeretem, amikor Berta ilyen, olyan ő mintha a nagymamám lenne és akkor még ő hajolgat nekem? Hát nekem kellene, amiért évek óta főz nekem mindenféle finomságot szörnyűség ez a  vagyoni alapokon álló társadalmi rangsorolás. Rövdnadrág, atléta és fekete pullóver, ebben fogok lemenni, már előre látom azokat a rosszalló pillantásokat mindkét némbertől, mert a" lábunkat mutogatni erkölcstelenség". Egy nő csak akkor nő, ha gyönyörűen fel van öltözve, mint egy baba! Elisabeth láttál te már olyan babát, amelyiken rövidnadrág volt? Vagy egyáltalán nadrág? - Jutottak eszembe mostohám legutóbbi kedves szavai, nem ebben semmi irónia nincs, valóban ezek voltak a legkedvesebb szavai eddig irányomban. A nappaliban az a családi kép, ami fogadott, hát nem is tudom sírjak vagy nevessek? Ő nagyságosságos asszonysága, akkora ruhában volt, hogy maga mellett mindkét oldalon elfoglalt fejenként két helyet, miss milady úgyszint, arca kicicomázva, haja mint a spaghetti tészta, amikor feltekerem a villámra, mosolyognom kellett. 

 

- Szép Jó Napot! - köszöntem. 

 

- Szia kicsim! - köszönt apum puszival, mire ő felsége asszonyság rosszalló pillantásokat vetett felé, mert hát hogy képzelheti, hogy csak úgy megpuszilja a lányát? 

 

- Bemutatom neked Ausztria Császárát!

 

- Üdvözletem. - hajoltam meg, ó hát már el is felejtettem, hogy nem király, hanem császár, micsoda nagyfogás lesz ez a két tramplinak. 

 

- Megtisztel a jelenléte hercegnő, sokat hallottam önről. - mosolygott.

 

- Csak ugyan? Akkor ez esetben csodálkozom, hogy Ő felsége szót kíván váltani velem, elég jó hírem van szerte a világban, néhány ember kedvességének köszönhetően. - oldalra pillantottam a két rémségre.

 

A császár elmosolyodott és intett, hogy foglaljak mellette helyet, a meglepő inkább a mosolya volt, nem gúnyos, nem megvető, amolyan "Értem én a helyzeted" mosoly.

 

- Hercegnő látogatásomnak nyomós oka van, tudni illik a fiam házasodni készül, nagy a felhajtás, a mellettem ülő úrfi a fiam inasa, jobb keze de ebben a nagy felfordulásban sajnos nincs munkája szeretném, ha önöknél dolgozhatna pár napig, mint személyi inasuk egy kis tapasztalat gyűjtés céljából, mondjuk a bálig. 

 

Ránéztem a fiúra, aki mellette ült, szőke vállig érő haja volt, a szeme véknyan kihúzva, testalkata hihetetlen vékony, talán az inasságtól többre nem is lenne képes, olyan gyöngének tűnt. Pont nem, olyannak aki ilyen sorsra született. 

 

- Kinél fog dolgozni? - kérdeztem.

 

- Mindkettejüknél. - nézett rám és a húgomra felváltva. 

 

- Értem. 

 

- Mond fiam kinél dolgoznál először? 

 

A fiú felállt. 

 

- Nos, ha nem túl nagy kérés Léna hercegkisasszonynál szeretném a szolgálatom kezdeni, majd utolsó héten pedig Elisabeth hercegnőt szolgálni.

 

- Ahogy jónak látod, érezd magad otthon. - felelte apám. 

 

Ebből hatalmas vita lesz, már előre érzem.